A lépteimet visszaverte a néma vízhang.
Lágy, kis lépésekkel lassan indultam el.
Háttal állt nekem.
Az arcomon a vékony szívszorító hangra könnyek csorogtak le.
Szinte magam előtt láttam csillogó szemeit.
Még mindig nem fordult meg.
Nem hallotta meg a lépteim.
Lassan odaértem mellé.
Hát... jobban mondva mögé.
Végig simítottam a karjain, mire ijedten felnézett rám.
A szemeiben csak fájdalmat, és szomorúságot láttam.
Tudtam, hogy nem számított rám.
A szeme előtt vékony könnyfátyol jelent meg.
Szó nélkül átöleltem.
Lenéztem oda.
Csak bámúltam.
Szomorúan, mélyen hosszat sóhajtottam, s magamhoz szorítottam Őt.
Sejtettem, hogy itt találom.
Szinte csak esténként mozdul el innen.
Szerette.
Látszik rajta.
Én is szerettem...
Nincs miért tagadni többé.
Szerintem egyértelmű...
l
l
\/
l
l
\/
l
l
\/
l
l
\/
l
l
\/
MINDENKI SZERETI A FAGYIT!